Nógrádiak a Nagy Háborúban
Magyar Nemzeti Levéltár
Nógrád Megyei Levéltára I. világháborús történeti blogja
FRONTNAPLÓK
Katonák háborús élményei – naplók, memoárok
Az I. világháború eseményeit korabeli naplók, memoárok segítségével is tudjuk
rekonstruálni. Legolvasottabbnak persze az elit írásai számítanak, de nem mellékesek az
egyszerű katonák írásai sem. A fronton papírra vetett sorokból többek között a besorozás, a
kiképzés, a felszerelés, a frontra történő utazás, az első ütközetek, a visszavonulások, az
elhelyezés, a kvártély, az élelmezés, az ellátás, a higiéniai körülmények, a hadsereg és a
helyi lakosság kapcsolata, az alá és fölérendeltségi viszonyok, a fogságban eltöltött időszak
emlékképei „olvashatók”.
A MNL Nógrád Megyei Levéltára anyagában is fellelhető naplók köztük ki lehet emelni
Galos János bőrkötéses kis füzetecskéjét, továbbá a Besztercebányai Állami Levéltár
Losonci Fióklevéltárában hungarikakutatás során napvilágra került dr. Patak Károly losonci
tanár galíciai fronton vezetett jegyzeteit.
Az alábbiakban dr. Patak Károly naplójából teszünk közzé részletet.
(Az átírás mellett látható az eredeti dokumentum másolata.)
Dr. Patak Károly 1883. január 31-én született Martonvásáron, izraelita vallású családban.
Szülei Patak Manó és Deutsch (Déri) Kornélia. Martonvásáron az 1870-es éveket követően
telepedett le a Patak család. Egyetemi tanulmányait Budapesten francia–magyar–latin
szakon végezte, ezt követően 1905-ben Szolnokon dolgozott, mint gyakorlótanár. A
következő évben Nagykállóra került helyettes majd rendes tanárnak. Öt nagykállói
esztendőt követően Losoncon, a főgimnáziumban folytatta pályáját rendes tanárként.
A losonci gimnázium értesítőjében az alábbiakat olvashatjuk Patak Károlyról: „[…] buzgó
és lelkesült harcosa volt […] a felvilágosodottság által súgalt erényeknek, épp oly
kérlelhetetlenül fordult kivétel nélkült azok ellen, akik tudatosan vagy elvakultan a sötétség,
a faji vagy a felekezeti elfogultság, a gyűlölet, a konkolyhintés, a hatalmaskodás, és más
alacsony indulatok szolgálóivá szegődtek […].” A tanári munkával együtt, Nagykállón
megkezdett hírlapírói munkáját a Nemzeti Munkapárttal szimpatizáló helyi újságokban –
Felsőnógrád, Losonc - folytatta. Cikkei aktuálpolitikai, oktatásügyi és a színházi élettel
kapcsolatos témában íródtak. Patak Károly 1914 őszén egészségi állapota ellenére önként
jelentkezett katonának. A hajmáskéri katonavárosban eltöltött időt követően a 16-os
tüzérség kötelékében harctérre került. Patak Károly a 16-ik tüzérezred önkéntes
szakaszvezetője 1915. május 18-án az északi harctéren ellenséges golyótól szíven találva,
hősi halált halt.
Naplórészlet:
„Április 23. Dobringernél. Dobr[inger] telefonon adja a parancsot. 3-kor kezdődik a nagy
tüzelés. A ház előtt üldögéltem. A tisztek is kinn. 3 előtt valamivel rettenetes süvítés a
levegőben. 25 lépésre tőlünk robbant egy srapnell. Mindjárt utána, még közelebb két
gránát az orosz schwerből. Mindenki kitódult, ijedt, halálsápadt arcok. A második lövésnél,
amint lehajoltam, hogy az ajtó felé menjek födél alá, a robbanáskor egy földdarab csapódott
a koponyám közepére, jól megütött. Utána még egy lövés az istállóba. Mondhatom, a hatás
félelmetes volt. Szerencsére az utolsó lövés nem robbant föl, 3 méterre volt a háztól.
Megnéztem a robbanások helyét: 1 méter mély, 2 méter széles, szabályos örvény a
földben. Csodák csodája, hogy sebesülés nem történt. Egy órával utóbb az egész
parancsnokság kiköltözik a házból, egy ágyúállás mellé, fedezékbe.
Április 24. ½ 12-kor egy negyedórai általános tüzelés. Az egyik üteg golyói fölöttünk
süvítenek. Közülük három érthetetlen módon, idő előtt explodál. Kettő éppen fölöttünk.
Szerencsére senkinek sem történt baja. Halljuk, hogy a tegnapi ágyúzásnak borzasztó
hatása volt, az oroszok tömegekben feküsznek holtan. A déli órákban egy parlementaire
ment az oroszokhoz, egy tiszt zászlóval és kürtössel, hogy fegyverszünetet kérjen a
halottak eltemetésére. Az idő napok óta nyári meleg.
Április 26. Nagyberezna. Fáradtan jöttem haza este ½ 10-kor, bemegyek a faluba, a
batterie-tól senki sincs ott. Hallom, hogy az oroszok gránátokkal lőtték a falut, egy csomó
ember meghalt és megsebesült, az egész katonaságot kilakoltatták. A mieink közül egy
telefonista, két tisztiszolga meghalt. Kinn a falu mellett, aztán megláttam a mieinket. Puszta
földön aludtam, nagyon fáztam. 28-án Nagybereznára vittem egy ágyút. Az úton lovam egy
autótól megijedt, én leugrottam, nagy nehezen elvezettem az autó mellett, hirtelen jön egy
másik. A ló annyira megijedt, hogy első lábaival karom fölött átugrott, engem elrántott. A ló
lábai alatt feküdtem, de a ló nem lépett rám. Vendéglőben túrós csuszát ettem. Találkoztam
[Josef] Bolemannal. Úgy örültünk a viszontlátásnak, mint a gyerekek. A peronon egy
ösmeretlen női utast láttam, kisgyerekkel, egész meg voltam hatva. Mikor láttam én női
utast?
Most napokon át szabad ég alatt vagyunk. Minden harmadik nap ordonánc vagyok a
Gruppenkomm[andans]nál. Az idő szép, elég jól telnek a napok. Újra két batt[erie] érkezik,
most már vagy 10 batt[erie] van a faluban. Azt mondják, tegnap Gorlicénél 8000 oroszt
fogtunk 50 ágyúval.
Május 7. A Gorlicénél fogott oroszok száma eddig 50.000 emelkedett, nagy
hadizsákmánnyal. Várjuk az oroszok visszavonulását. Nálunk mindennap veszteségek. Az
orosz schwerével tüzel ágyúinkra, egyik emberünk elesett. A szomszéd ütegnél (44-es) egy
hadnagy, 4 ember meghalt egyetlen gránáttól.”